Kedves Móriczos Közösség!

Nagy örömmel jelenthetjük be, hogy iskolánk homlokzati felirata végre megújult.

A felújítás évek óta napirenden volt, de mivel az iskola épülete műemlék védelem alatt áll, így a munkálatok lefolytatása engedély köteles, emiatt a korábbi években a megvalósítás akadályba ütközött. Nem elhanyagolható tény, hogy iskolánknak anyagi fedezete sem volt erre a beruházásra.

MEISER Ferroste Kft. felajánlotta, mind szakmai, mind anyagi lehetőségeit a projekt megvalósítására. A társaság ügyvezető igazgatója Berényi László elmondta, hogy a cég harminc éves fennállása alatt magához mérten igyekezett részt venni a társadalmi szerepvállalásban és anyagi támogatást nyújtani a város különböző létesítményeinek. Az ügyvezető iskolánkhoz való kötődése 2008 óta áll fenn, négy unokája is intézményünk tanulója volt, illetve egyikük még jelenleg is az. 

Az akadályokat úgy sikerült leküzdeni, hogy iskolánk intézményvezetője, valamint a felajánló cég képviselői személyesen keresték fel Pintér Tamás polgármester urat, valamint Szabó Imre főépítész urat, akik támogatásukról és az eljárás meggyorsításáról biztosították az iskolát. Így rövid időn belül megvalósulhatott a felirat betűinek cseréje. 

A régi rétegelt falemezből készült betűket, 5 mm-es plazmavágóval kivágott színre fújt acéllemezre cserélték, melynek tartóssága lényegesen hosszabb, mint a fának.

Köszönetünket fejezzük ki a MEISER Ferroste Kft. vezetőségének, Berényi Petrának, továbbá a felújításban részt vevő kollégáknak: Berta Péternek, Borgulya Mónikának, Kada István Leventének és Katona Csabának pontos, lelkiismeretes munkájukért.