Ökoiskola

2016 őszén iskolánk elnyerte az Ökoiskola címet, melyet 2017. január 1-től használhatunk.

A cím elnyerésével tagjaivá váltunk az országos Ökoiskola Hálózatnak, mely támogatást nyújt a fenntarthatósági neveléssel kapcsolatos programok kialakításában.

Ezt a címünket 2020-ban sikeresen megújítottuk és  2023-ban beadtuk a folyamat utolsó lépéseként az Örökös Ökoiskola pályázatunkat. 

Eközben egyre széleskörűbbek lettek tevékenységeink. Felvettük a kapcsolatot az Éghajlatvédelmi Szövetséggel, a Levegő munkacsoporttal, a Dunaújvárosi rendőrkapitánysággal, Magyar Madártani-és Természetvédelmi Egyesülettel, a Sulizsákkal, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjával. Kapcsolódtunk az Állatvédelmi Kódexhez. Közösen tevékenykedünk a Duna-Dog Centerrel, a Dunaújvárosi Állatvédőkkel, az Iskolakertekért Alapítvánnyal.  Iskolakertünk több neves címmel is büszkélkedik. Folyamatos pályázati munkának és a szülők támogatásának köszönhetően az ökogazdálkodás mintakertje a Harmónia sulikert, ahol a biodiverzitás teljes skálája fellelhető.

Programjaink műanyagmentesek, egész évben szelektíven gyűjtjük a szemetet, iskolánk területén található elemgyűjtő, kupakgyűjtő és használt olaj gyűjtő is. 

Fontos témaheteink közé tartozik a Fenntarthatósági Témahét és az Állatvédelmi Témahét.

Hazánkban ma a diákok 28%-a tanul ezekben a „környezeti iskolákban”, és a pedagógusok 29 %-a dolgozik ilyen intézményben.  

A környezettudatosabb életvitel kialakítása nagy jelentőséggel bír a jövőnk szempontjából. Ehhez a célkitűzéshez járulunk hozzá az ökoiskolai iskolafejlesztő munkánk során azzal, hogy a jövő generációk nevelésekor a környezettudatos nevelést tartjuk szem előtt. Ökoiskolaként  nem csak a tanításban érvényesítjük a környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiájának elveit, hanem az iskolai élet minden területén; az iskola működtetése terén éppúgy, mint a gyerekek étkeztetése vagy a táborok szervezése során. 

Öko munkacsoport munkaterve 2022-2023

Öko munkacsoport beszámolója 2021-2022

Öko munkacsoport munkaterve 2021-2022

Öko munkacsoport beszámolója 2020-2021

Öko munkacsoport munkaterve 2020-2021 

Öko munkacsoport munkaterve 2019-2020

Öko munkacsoport beszámolója 2018-2019

Öko munkacsoport beszámolója 2017-2018

A környezettudatos életmódra nevelést szolgáló programjaink a tanév során:

Móricz zöld piknik

Papírgyűjtés

Sulizsák: Göncölj a Földért!

A világ legnagyobb tanórája

Állatok világnapja (felajánlások gyűjtése a Dunaújvárosi Városvédő Egyesületnek)

Komposztálás napja

A kenyér világnapja

Európai mézes reggeli program

Tegyél a begyért! Madáretetés

Fabatka vásár

Iskolakert és tanösvény tavaszi előkészítése

Víz világnapja rendezvények

Fenntarthatósági témahét: éljünk egészségesen!

A Föld napja

Közlekedésbiztonsági témanap

Madarak és fák napja