Végéhez ért a kódolás hete programsorozat az iskolánkban

Bővebb információ az alábbi honlapon:

CodeWeek a Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskolában

Számos programot szervezett iskolánk a kódolás hete keretében október 9. és 20. között. 2 héten át minden nap zajlott valamilyen tanórai és tanórán kívüli programozással kapcsolatos eseményünk, így mindösszesen 15 különböző foglakozást valósítottunk meg.
A délutáni programjainkon nemcsak saját diákjaink, hanem szüleik, a DSzC Bánki Donát Szakgimnázium diákjai, illetve más iskolák pedagógusai is részt vettek.
Tanulóink lelkesen vettették bele magukat a robotokkal, és különböző programozási platformokkal, illetve a kiterjesztett valósággal való ismerkedésbe.

Tanórai foglalkozások:

A gyerekek megismerkedhettek Zümivel matematikaórán.

Történelemóra Scratch-el.Ezeken az órákon Scratch utasításokat értelmezve kellett megtalálni a tanórához kapcsolódó földrajzi helyeket.

Kódoljunk verset! címmel Petőfi Sándor versét ismerhették meg egy kicsit másként a gyerekek.

Tanórán kívüli programok:

Csámborogjunk Zümivel – Fári János bemutatója. Fári János, a Robotcsámborgás atyja tartott bemutatót iskolánkban október 11-én délután; játékos, gyerekbarát kivitelű robotokon keresztül megismertetve az algoritmikus gondolkodással tanulóinkat.

Problémamegoldás Beebottal: Iskolánk tanulói különböző, korosztályuknak megfelelő feladatokat oldottak meg BeeBot robotméhecskével október 11-én délután. A legjobb csapatok egy vetélkedőben mérhették össze a tudásukat.

Szülő-gyerek robotbemutatót tartottunk október 16-án hétfőn 14 és 15 óra között, ahol Iskolánk tanulói mutathatták be saját robotjaikat szüleikkel együttműködve.

Codeweek multi flashmob

Scrach-eld magad!

Lego robot és programozása: október 16-án a Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziumának tanulói mutatták be robotjaikat iskolánkban.

Fecskehúzás

Kódolás kiállítás AR. A CODEWEEK események során készült anyagokat bemutató virtuális kiállítás.

S-Brick – a robotprogramozás új lehetőségei. A magyar fejelsztésű S-Brick által vezérelt Lego robotot ismerhették meg a gyerekek. Kipróbálhatták saját maguk is, miként tudják akadálypályán irányítani a saját programjukkal.

A kód legyen veled! Bemutató diákoknak és szülőknek

Kódvadászat az iskolában. A programsorozat zárásaként kódvadászatra indulhattak tanulóink az iskola falain belül.

Bővebb információ a programokról az alábbi honlapon:

https://sway.com/j9R4o0tyCHBDFkmS?ref=Link&loc=play

Sajtóközlemények:

Elrajtolt a kódolás hete a Móriczban!

Kipróbálták a robotokat a Móriczban!

Videó:

Robotbemutató

Fotók: